Óriási élményt szerezhetnek maguknak az operettkedvelők abban az esetben, ha a siófoki programok részeként június 25-én, szombaton este 20:30-kor ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központba, melynek szabadtéri színpadán bemutatják a Csárdáskirálynő vendégelőadást.
A Jókai park 5-ös szám alatt megrendezésre kerülő eseményt a Rátonyi Róbert Színház vendégelőadásában tekinthetjük majd meg, ha pedig eső lenne aznap, az előadás esőnapja június 26-án, vasárnap este 20:30-kor várható.
Aki nem ismerné a mű történetét, az események Vereczky Szilviáról, a világszerte ismert csárdáskirálynőről szólnak, aki éppen a búcsúfellépését tartja, majd az azt követő búcsúvacsorán hősnőnk nagyon érzékeny búcsút vesz szerelmétől, a szemtelenül fiatal Lippert-Weilersheim Edwin hercegtől, aki elhatározta, hogy követi a hölgyet a tengerentúlra.
A gróf családja azonban ezt természetesen nem hagyhatja annyiban, hiszen Edwin herceget már Stázi grófnőnek ígérték, ezért a família behívatja a hadseregbe a fiút, méghozzá éppen azért, hogy egyszer és mindenkorra véget vethessen ennek a románcnak.
Edwin nem utasítja vissza a behívót, azonban alaposan keresztülhúzza a család számításait, amikor a bevonulás előtt közjegyző jelenlétében kijelenti: két hónapon belül feleségül veszi Szilviát.
A művet olyan szereplők előadásában ismerhetjük majd meg, mint Lukács Anita, Vörös Edit, Vadász Zsolt, Domoszlai Sándor, Bot Gábor, Kállay Bori, Kokas László, Virágh József, Kiss Zoltán, Kovács Szilárd, Teremi Trixi, Haraszti Elvira, Lendvai Zsolt, Altsach Gergely és még sokan mások.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]