Bár Domján Edit ma már nincs köztünk, karaktere, személyisége és gondolatai azonban megmaradtak számunkra, és ezt igyekszik felidézni előttünk a siófoki programok részeként a Beszélj! címre keresztelt Domján Edit est is.
Az előadás a Kálmán Imre Művelődési Központhoz tartozó Teátrum Kávéházban kerül megrendezésre április 9-én, szerdán este 19 órai kezdettel, a főszerepben a tragikus sorsú színésznővel, aki túl korán csatlakozott az égi színjátszó csoporthoz.
Dacára ugyanis annak, hogy a 1932-ben született színésznő nagyon hamar az élmezőnybe került, és a Petőfi Színház mellett a Madách Színháznak is tagja volt, sőt kitüntették Jászai Mari díjjal, az élet sajnos más szerepet osztott neki, így Szécsi Pállal bár óriási szerelem dúlt köztük, azonban a beteljesületlenség és az elvetetett magzat örökre megpecsételte a sorsát.
1972-ben ugyanis a színésznő mindössze 40 éves korában öngyilkosságot követett el. A siófoki programokhoz kapcsolódó Domján Edit esten éppen a színésznő utolsó óráit idézhetjük fel egy drámai, súlyos és mély darabban, amelyben magányában találkozik saját magával és megosztja gondolatait egy másik Edittel.
Egy olyan Edittel, aki szeretne tovább élni, azonban a másik Edit már régen döntött. Azt nem tudjuk meg, hogy miért választotta ezt az utat, hogy miért így és ilyen korán, azonban ennek ellenére is megismerhetjük érzékeny, sebezhető lelkületét és legbensőbb félelmeit egyaránt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]