Éveken át az ország pszichológusa és pszichiátere volt, azonban Dr. Csernus Imre most visszatér, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiknek valóban szükségük van rá, akik a kiégéstől szenvednek, vagy szeretnék megelőzni ennek a kellemetlenségnek a bekövetkezését.

November 19-én, azaz most szerdán este 19 órakor ugyanis Csernus doki a Kálmán Imre Művelődési Központba látogat egy Kiégés helyett új kihívások című előadással, aminek részeként korunk egyik legveszélyesebb mentális problémájáról beszél majd.

Dr. Csernus előadásának a lényege, hogy véleménye szerint minden egyes napra úgy kell tekinteni, mintha éppen az lenne a legutolsó. Ha mindenki így élné az életét, a kiégés problémája azonnal megszűnne, de természetesen annak is van gyógyír, aki képtelen erre.

A kiégést ugyanis számos tényező befolyásolja, így például az is, hogy maga az illető hisz-e abban, amit csinál, mert ha igen, akkor paradox módon megszületik belőle a hitetlenség, ha viszont nem, akkor hiába öl bele rengeteg energiát, soha nem éri el célját.

A pszichiáter szerint elengedhetetlen, hogy a modern világban a racionalitás mellett az érzelmi intelligenciát is fejlesszék az emberek, hiszen elengedhetetlen ahhoz, hogy a munka és a pihenés ötvözésével az emberek elkerüljék a kiégést, és tényleg szívvel-lélekkel tegyék, amit tenniük kell.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok