A siófoki programok között igazán különleges zenei élményt ígér augusztus 12-én, azaz most szerdán a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar nevéhez köthető Operett estek koncertsorozat utolsó eseménye, amelynek részeként ezúttal egy igazi zenés időutazás várja majd a látogatókat a Hajóállomáson.

Az Emlékszel még? című előadás ezúttal a klasszikus magyar és bécsi operett világába kalauzolja a közönséget, így a koncerten igazi közönségkedvencek, jól ismert dallamok, elegáns keringők és lendületes, játékos operettrészletek kapnak főszerepet, hogy egy estére mindenkit magával ragadjon a stílus utánozhatatlan hangulata.

Az előadás közreműködője a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, akik élő zenei kísérettel teremtik meg az operett gazdag, ünnepies hangzásvilágát, miközben a zenekar játékát három kiváló szólista teszi még színesebbé: Albert-Simon Boglárka, Pánczél Klaudia és Jenei Gábor.

A karakteres énekhangok, a virtuóz dallamok és a szimfonikus megszólalás együtt idézik fel az operett aranykorának legnépszerűbb pillanatait, és pontosan erre utal az Emlékszel még? alcím is, ami arra utal, hogy az este során olyan dallamok csendülhetnek fel, amelyekhez emlékek, ismerős érzések és generációkon átívelő zenei élmények kapcsolódnak.

Az előadás egyszerre kínál könnyed szórakozást, romantikus hangulatot és igényes koncertélményt, miközben mindenkinek teljesen szabadon látogatható lesz szerdán este 19 órai kezdettel.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok