Egy igazán különleges koncertnek lehetnek a részesei azok, akik a siófoki programok részeként ellátogatnak szeptember 27-én, azaz most szombaton délután a helyi Civil Házba, ahová egy igazán különleges fellépő érkezik.
Pontosabban egy komplett zenekar, hiszen Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák adnak majd fergeteges koncertet a siófoki Civil Házban, ami azért érdekes, mert a formáció nagyszerűen ötvözi egymással a magyar kultúrát és a rock and roll forradalmát.
Ez az izgalmas fúzió azt eredményezi, hogy egy koncerten, sőt akár egy dalban tökéletesen megfér egymás mellett Petőfi Sándor verse, valamint Jimi Hendrix különleges zenei hatása, de a legnagyobb érdekesség, hogy ezzel még közel sem merült ki a formáció repertoárja.
A banda ugyanis merészen nyúl a népzene és a rhytm&blues mellett a funkyhoz, a reggeahez, a hiphophoz, sőt még a grooveos elemekhez is, mindezt egy rendkívül energikus produkció részeként, amely garantáltan életre szóló élményt nyújt a látogatóknak – méghozzá nem kevés humor társaságában.
A formáció részeként a színpadon Ferenczi György énekes, szájharmonikás és hegedűs mellett ott lesz majd Apáti Ádám énekes, basszusgitáros és tangóharmonikás, Bizják Gábor énekes és kürtös, Jankó Miklós énekes és cajonos, valamint Pintér Zsolt énekes és mandolinos.
A koncert csak a belépőjegy megváltását követően látogatható, és az előadás alkalmából egy büfé is megnyílik a Civil Házban, ha valaki megéhezne vagy megszomjazna az előadás közben.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]