Egy igazán különleges gyermekbarát eseményen vehetnek részt azok, akik a siófoki programok részeként március 11-én délelőtt 10 órakor ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központba.

Ebben az időpontban ugyanis egy zenés családi mesejáték részeseivé válhatnak azok, akik megtekintik a Rátonyi Róbert Színház bemutatóját, amelynek középpontjába a Frakk, a macskák réme címre keresztelt klasszikus magyar rajzfilm került.

A Bálint Ágnes azonos című meseregénye alapján színpadra vitt művet Bártfay Ritka dolgozta át színdarabbá, méghozzá Csiszár Ferenc zeneszerző segítségével, hiszen nemcsak a szórakozás, hanem a nagyszerű dallamok egyaránt jelentős szerepet játszanak a műben.

A Frakk, a macskák réme című előadás egy egészen új oldaláról mutatja be az ismert művet, így még azok is jól szórakozhatnak rajta, akik annak idején gyermekkoruk kedvenc esti meséjeként minden egyes mozzanatot memorizáltak.

A fordulatos, bájos és egyben mulatságos történetben itt is fontos szerepet kap majd Frakk és a két macska, Lukrécia és Szerénke, akik mellett természetesen Károly bácsi és Irma néni sem maradnak ki a sorból.

A főbb szerepekben ráadásul olyan tehetséges várnak majd ránk, mint Straub Péter, Kékkovács Mara, Vanya Tímea, Bágyi Márton és Csápenszki Nikolett, és míg a jelmezekét Kökényesi Györgyi volt a felelős, a koreográfiát Hábel Ferenc biztosította.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok