A Pécsi Nemzeti Színház jóvoltából egy újabb nagyszerű színdarab érkezik el a siófoki programok részeként a Kálmán Imre Művelődési Központba január 16-án, amely Neil Simon eredeti darabja alapján készült, méghozzá Örkény István fordításában.

A Furcsa pár nem egy közönséges színdarab, hanem egy színpadi vígjáték, amelynek a hasonló címmel megjelent mozifilm hozta el az átütő sikert, de természetesen nemcsak Walter Matthau és Jack Lemmon feledhetetlen játékával élvezhető.

Ebben a színházi átiratban például a Jászai Mari-díjas Lipics Zsolt, valamint Vidákovics Szláven alakítják majd a főszerepet, akik a két felvonásos komédia részeként garantáltan alaposan megnevettetik majd a nézőközönséget.

Aki nem ismerné a történetet, a Furcsa párban az egyik szereplő egy frissen tönkrement házasságát sirató férfi lesz, akinek jóbarátja egy megrögzött agglegény, így ketten egészen eltérően látják maguk körül a világot, amiből sírva nevetős poénok sokasága születik.

Sőt, a komédia egy kis görbe tükröt állít majd a nézők irányába is, így garantáltan mindenki magára ismer majd néhányszor az előadás közben, amivel még könnyebb lesz nagyokat nevetni.

A Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan rendezésében színpadra állított műben Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven mellett olyan színészek és színésznők bukkannak még fel, mint Tóth András Ernő, Katona Levente, Takaró Kristóf, Urbán Tibor, Stubendek Katalin és Bocskai Virág.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok