Természetesen idén sem maradnak elfoglaltság nélkül a legkisebbek gyereknap alkalmából abban az esetben, ha a siófoki programokat választják, hiszen a város újfent tartalmas, különleges és egyben minőségi előadásokkal, illetve kikapcsolódással várja a kisebbeket és a nagyobbakat – egész álló nap.
Az esemény központi helyszíne a siófoki Fő tér lesz, ahol már 10 órától kezdődnek a programok, így egészen 18 óráig bezárólag egy komplett légvár park és ninja warrior pálya várja a gyerekeket, sőt kipakol a levendula Kreatív Műhely és Játszóház, valamint a Zsonglőr Játszóház is.
Természetesen a színpadi programokból sem lesz majd hiány, aki a siófoki gyereknapot választja. Az első nagy fellépő Kovácsovics Fruzsina lesz, aki a tévéből már jól ismerhető karizmatikussággal és slágerekkel biztosítja a jó kedvet egészen 10:45-ig.
Ezt követően kezdődik a nap egyik legkülönlegesebb programja, az óriásbuborék show, majd 12 órakor a Napsugár Zenekar érkezik egy különleges színpadi előadással, méghozzá az igencsak beszédes Minden nap gyereknap címmel.
Délután aztán akrobatikus zsonglőr show várja a látogatókat a Tündértánc jóvoltából, majd 15 órától Kárász Eszter érkezik a Száz húron pendülünk című előadásával, a napot pedig a Sólya zenekar zárja 17 óra és 18:30 között egy különleges koncerttel és táncházzal.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]