A siófoki programok részeként is megrendezésre kerül a Házasság hete címre keresztelt rendezvénysorozat, aminek jóvoltából a Balaton két olyan szaktekintély érkezik, akinek az előadására érdemes ellátogatnia minden házaspárnak.

A Házasság hete nem más, mint egy Angliából indult kezdeményezés, amely a Valentin-nap közeledtével a szerelem helyett a házasság fontosságára, a család szentségére igyekszik felhívni a figyelmet.

Évek óta Magyarországon is egyre több esemény kapcsolódik a kezdeményezéshez, amihez természetesen egyre több közéleti személyiség csatlakozik, aki büszkén felvállalja, hogy számára mindennél fontosabb a házasság és a család.

2025-ben már 5 kontinens mintegy 21 országában ünneplik, hazánkban pedig 2008 óta van jelen a közéletben, és azóta nagyon sok nagyvárosban és településén rendeznek kapcsolódó programokat, így például Siófokon is.

A városban február 18-án, azaz most kedden délután 18 órai kezdettel kerül sor a Házasság hete rendezvényre a Kálmán Imre Művelődési Központban, amely ingyenes programként várja az érdeklődőket, de fontos az előregisztráció a [email protected] e-mail címen.

A Siófokon a Beszélgessetek a házasságotokért! alcímmel megrendezésre kerülő programon Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, valamint Uzsaly Zoltán teológus érkeznek azért, hogy hasznos tanácsokkal és példabeszédekkel segítsenek a házas embereknek hosszú ideig megélni a házasélet előnyeit.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok