Újabb minőségi és egyben különleges színdarab kerül terítékre a siófoki programok nyári eseményeinek központi helyszíneként szolgáló Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon a Jókai parkban, ahol július 12-én este 21 órakor a Hölgyválasz című színdarab kerül előadásra a Játékszín jóvoltából.

A Masayuki Suo műve alapján készült színdarabot a filmtörténet egyik kultikus darabja ihlette, a főszerepben egy szerető feleséggel, aki sikeres karrierrel és anyagi biztonsággal, valamint egy férjjel, akinek látszólag tökéletes az élete.

Legalábbis külsőleg, hiszen Richard már nagyon unja a szürke hétköznapokat, a munka és a családi élet közötti ingázást és valami izgalomra vágyik. Egy napon ez az izgalom beköszönt az életébe, amikor a vonatablakból észrevesz egy fiatal és szemtelenül vonzó hölgyet.

A hölgy a Miss Betsy tánciskola ablakából tekintett ki a nagyvilágra, és Richard egy percig sem habozik azzal, hogy félénk jelleme ellenére azonnal beiratkozzon tánciskolába. A dolgok azonban csak ezt követően kezdenek igazán bonyolulttá válni…

A művet Szente Vajk rendezésében kapja meg a magyar közönség, méghozzá rengeteg táncművész, valamint olyan színészek és színésznők előadásában, mint Kolovratnik Krisztán, Lévay Viktória, Zsigmond Emőke, Csonka András, Liptai Claudia, Tóth Enikő, Szerednyey Béla, Varga Ádám, Baronits Gábor vagy Barabás Kiss Zoltán.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok