A minőségi jazz zene kedvelőinek legnagyobb örömére egy fergeteges koncertre kerül sor a Kálmán Imre Művelődési Központ falai között október 22-én, azaz most szerdán este 19:30-kor, hiszen a siófoki programok kedvelői előtt már nem ismeretlen Hot Jazz Band érkezik a városba.

Az idei évben már negyven éve létező jazz zenekar a hazai jazz színtér egyik legismertebb és legkülönlegesebb alakja, hiszen ők azok, akik a műfaj legkorábbi ágát, illetve a két világháború közötti magyar könyűzenei mozgalmat képviselik olyanok nyomdokain, mint Karády, Kabos, Jábor vagy Latabár filmjei.

A Hot Jazz Band soha nem rendült meg, soha nem hagyta abba a zenélést a 40 év alatt, sőt a 90-es évek második felében egyedüli magyar fellépőként a legnagyobb versenyeken végeztek az élen, a franciaországi St. Raphaelben például az első helyezést hozták haza a Nemzetközi New Orleans Jazz Versenyen.

Természetesen az amerikai sikerek sem maradtak ki a zenekar életéből, hatszor is jártak már a tengerentúlon, sőt felléptek a kaliforniai Sacramentóban is a világ legnagyobb jazz-találkozóján, ahol kétszer is kiérdemelték a fesztivál legnépszerűbb zenekara címet.

Munkájukat természetesen itthon is többször díjazták, 2015-ben még Kossuth-díjat is kaptak, a siófoki koncerten pedig olyan legendás feldolgozásokat hoznak el a közönségnek, mint a Helló Baby vagy az Odavagyok magáért.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok