Ismét visszatér a Balaton fővárosába a Vaskakas Bábszínház, hogy a korábban már előadott és nagy népszerűségnek örvendő Ilók és Mihók mesejátékkal örvendeztessék meg a siófoki programok részeként a gyerekeket, illetve a gyermeklelkületű felnőtteket.
Az eseményre március 17-én, kedden délelőtt 10 órakor kerül sor a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében, ahol a bábszínház a tőlük megszokott minőségi előadással és bábokkal fogadja majd a nagyérdemű publikumot egy tanulságokkal és izgalmakkal teli történet részeként.
Az Illyés Gyula meséje alapján a Blattner Géza-díjas Kocsis Rozi által írt sztori onnan indul, hogy Mihók elhatározza: meg akar nősülni, azonban feleségével szemben nagyok az elvárásai. Legyen tehetséges, ügyes a ház körüli teendőkben, szeressen kötni, olyan csilingelő hangja legyen, mint a tehén kolompjának és szeresse őt tiszta szívéből.
Dacára a nagy elvárásoknak, Mihók csakhamar rátalál Ilókra, aki tökéletesen illik hozzá, megfelel az elvárásainak, egymásba is szeretnek, azonban míg Mihók anyjának semmi kivetnivalója nincs a házassággal szemben, Ilók apja hallani sem akar erről.
Ebben a csavaros történetben tehát egy igazi szerelmi drámát ismerhetünk meg, egy küzdelmekkel teli sztorit, amely rávilágít arra, hogy a szeretet és a szerelem mindent legyőz. A színpadon olyan nagyszerű bábszínészek biztosítják majd a szereplők mozgását és hangját, mint Nagy Petra, Vitányi-Juhász István, Szukenyik Tamás és Rab Viki.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Madách Imre rengeteg olyan művet hagyott maga mögött, amelyek kétségtelenül irodalom- és színháztörténeti remekművek, azonban bábszínházi előadásban még talán soha nem láthattuk őket. A siófoki programok kedvelői azonban most végre [...]
Elek Péter nevét már mindenki nagyon jól ismerheti a Dumaszínházból, ahol igazi régi motorosként már nagyon sok emlékezetes előadásnak volt szerzője és előadója, most pedig a siófoki programok kedvelőinek nagy [...]
Egy este ismét az illúziók, a csodák és a bűvésztrükkök birodalmában. Ezt kínálja a siófoki programok részeként Az Illúzió Mesterei című vendégelőadás, amely április 18-án, szombaton este 19 óra magasságában [...]