Bár a nyár már hivatalosan is véget ért, a siófoki programok részeként azonban még mindig belebotolhatunk olyan eseményekbe, amelyek a legvadabb nyári bulikat és fesztiválokat idézik fel előttünk, így például itt lesz a most hétvégén megrendezésre kerülő Balaton Piknik is.

A szeptember 9. és szeptember 10. között várható fesztivált az idei évben Siófokon rendezik meg, mint a nyár egyik utolsó zenei fesztiválját, ahol remélhetőleg nyárias hőmérsékletek társaságában, de mindenképpen fergeteges hangulat mellett bulizhatunk még egy hatalmasat.

A Balaton Piknik alapkoncepciója továbbra is teljes egészében változatlan, egy olyan fesztivált képzeljünk el, mely tökéletesen ötvözi a nyári szezont a nappali piknik hangulatával, méghozzá óriási lazulás és vérbeli chill társaságában.

Amint azonban a nap lemegy, indul a fergeteg, hiszen esténként minőségi elektronikus zenére tombolhatnak majd az érkezők, méghozzá kiváló hazai és külföldi előadókkal a középpontban.

Az eseményen olyan fellépőket vehetünk szemügyre majd, akik nemcsak itthon, hanem a világ számos pontján rendkívül ismertek, illetve népszerűek, így itt lesz például egy teljesen élő produkcióval a Gus Gus, de mellett a Polo & Pan, az Acid Arab, valamint Magyarországon most elsőként a Vintage Culture is fellép.

Szintén most először debütál magyar földön Sonny Fodera, az ismert ausztrál deep house DJ, sőt az ifjabb titánok közül John Summit, a Chicagóból érkező house DJ szintén a fellépők listáját erősíti.

Hogy hazai részről kiket köszönhetünk majd? Felsorolni is nehéz lenne, ezért most csak néhány név a sok közül: Peter Makto, Metha, Gregory S, Secret Factory, Poli és még sokan mások.

Luxus kikapcsolódás

Karácsonyi varázslat

Töltse nálunk az év legszebb ünnepét és élje át a pihenés valódi luxusát tökéletes nyugalomban, exkluzív környezetben! Lazítson családjával minden igényt kielégítő wellness részlegünkön teljes kényelemben, és legyen része egy különleges kulináris élményben ünnepi gálavacsoránkon balatoni panorámás éttermünkben!

Tovább az ajánlathoz

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok

  • Kisgyermekes szülők vagyunk, akik imádják a zenét? Netán szeretnénk azt, hogy gyermekünk idejekorán részesüljön a zenéből, a dallamokból fakadó örömökben? Amennyiben igen, akkor december 4-én, vasárnap délelőtt 9:30-kor látogassunk el […]

    Tovább olvasom
  • Egy igazán sajátos, mi több rendhagyó esemény részeseivé válhatunk abban az esetben, ha december 3-án, azaz szombaton ellátogatunk a siófoki programok mellett Tihanyba, ahol egész napon át egy igazi Csoki […]

    Tovább olvasom
  • Ha mindig is szerettünk volna fát festeni, vagy csak úgy általánosságban kipróbálni magunkat azzal kapcsolatban, hogy miként forgatjuk az ecsetet, akkor a siófoki programok mellett most érdemes lesz ellátogatni Veszprémbe, […]

    Tovább olvasom
  • Kisgyermekes szülők vagyunk, akik imádják a zenét? Netán szeretnénk azt, hogy gyermekünk idejekorán részesüljön a zenéből, a dallamokból fakadó örömökben? Amennyiben igen, akkor december 4-én, vasárnap délelőtt 9:30-kor látogassunk el […]

    Tovább olvasom
  • Egy igazán sajátos, mi több rendhagyó esemény részeseivé válhatunk abban az esetben, ha december 3-án, azaz szombaton ellátogatunk a siófoki programok mellett Tihanyba, ahol egész napon át egy igazi Csoki […]

    Tovább olvasom
Vissza az összes bejegyzéshez
Vissza a bloghoz