A korábbi évek sikere után 2025-ben is elindul a siófoki programok részeként a Majestic Sounds programsorozat, amelynek művészeti vezetője Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona-, valamint Varga Imre zongoraművész, akik elragadó előadók sokaságát hívják el a Balaton fővárosába.
A változatos orgona- és kamarazenei hangversenyeknek idén is a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom ad majd otthont, méghozzá négy alkalommal. Az első előadásra július 28-án, hétfőn este nyolc órakor kerül sor, két nagyszerű művész közbenjárásával.
Az említett időpontban ugyanis Gesztesi-Tóth László orgonista és Áchim Kovács Anikó hegedűművész érkeznek a helyszínre, akik úgy döntöttek, hogy a legnagyobb barokk mesterek orgona és hegedűdarabjaiból válogatnak össze egy koncertet a neoromán stílusban épült, kiváló akusztikájú templomban, sőt egy meglepetés is várja majd az érkezőket.
A barokk mesterek mellett ugyanis a koncertet egy mindenki által jól ismert romantikus tétel zárja, egészen pontosan Léon Boëllmann Toccatája a Gótikus szvitből, , ami kellemes és különleges fináléja lesz az eseménynek.
Ezt a sajátos zárást azonban Bach, Boyvin és Rameau legkülönfélébb tételei előzik majd meg, így felcsendül majd Bach E-dúr partitája, C-moll prelúdiuma, O Mensch bewein’ dein’ Sünde grossja vagy C-moll fúgája, míg Jean-Philippe Rameautól az Entrée de Polymniét hallhatják élőben az egybegyűltek.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]