A korábbi évekhez, sőt évtizedekhez hasonló formában idén is megrendezik a siófoki programok részeként a Siófoki New Orleans Jazz Fesztivált, aminek akkora hagyománya van, hogy az idei már a 22. lesz a sorban.
Az év egyik legfontosabb jazz eseménye ismét többnaposra duzzadt, így július 11-től 13-ig várja az érdeklődőket, azaz pénteken, szombaton és vasárnap is magas kvalitású koncerteket tekinthetnek meg az érdeklődők, ha ellátogatnak Siófokon a Fő térre, ahol egy külön nagyszínpad biztosítja majd a fellépések minőségét.
A koncertek minden nap az esti órákban lesznek, így július 11-én, azaz pénteken is 19:30-kor lép színpadra az első fellépő, esetünkben a Storyville Dixieland Band, majd őket követi az Emmett Ray Experience, a nap fő fellépője pedig 22 órától a Benkó Dixieland Band lesz.
Július 12-én, szombaton ugyanúgy 19:30-kor kezdődik a program, méghozzá a Molnár Dixieland Band koncerttel, majd őket követi a siófokiak által már jól ismert Apáti Dixieland Band, hogy a napot 22 órai kezdéssel a Hot Jazz Band zárja egy fergeteges nagykoncerttel.
Vasárnap egy kicsit visszafogottabb lesz a XXII. Siófoki New Orleans Jazz Fesztivál programja, így zárónap lévén már 19 órakor színpadra áll a Miskolc Dixieland Band zenekar, és a nap, illetve az esemény zárásaként a Szalóky Classic Jazz áll majd színpadra.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]