A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül az ország egyik legnagyobb kerékpáros versenye, mely a siófoki programok részeként valójában inkább három jelentős esemény összevonásának tekinthető.
Június 3-án, avagy most szombaton ugyanis egyszerre kerül megrendezésre a XXVIII. Balaton Maraton, a II. Országúti Kerékpáros Maraton – Országos Bajnokság, valamint a VIII. Balaton Maraton Szabadon, melyek gyakorlatilag pontszerző rendezvényként vannak jegyezve a párizsi ötpróba kapcsán.
A rendezvényen a balatoni régió, de különösen Siófok népszerűsítése mellett a résztvevőknek lehetőségük lesz elmélyíteni a hazai és a nemzetközi sportkapcsolatokat, miközben már nézőként is kellemes időtöltést biztosít az egész, hiszen a sportprogram a turisztikai szezon indulásával lett összekötve.
A rendezvény szombaton délelőtt a siófoki Fő térről, a Víztorony előli térről indul el, mint egy 200 kilométeres túra, aminek részeként négy vármegye érintésével egy nap alatt körbe lehet tekerni a magyar tengert.
A versenyen természetesen több kategória indul majd, így főként életkor szerinti csoportosításban indulhatnak a 16. életévüket betöltött magyar állampolgárok, hiszen mindez egy magyar bajnokság lesz.
Az egyes távokra jelentkezőket eltérő időpontban indítják annak érdekében, hogy a versenyek résztvevői ne keveredjenek össze, miközben tudni kell, hogy rajtvonalra csak és kizárólag rajtszámmal rendelkezők állhatnak majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]