A korábbi évek népszerűségére való tekintettel idén is visszatér a siófoki programok egyik népszerű sorozata, a turisták és a helyiek körében egyaránt kedvelt Nyári Zenei Estek esemény, amely 2025-ben újfent több szerdán át biztosít majd emlékezetes előadásokat.
Az első rögtön július 23-án, azaz most szerdán este 19 órakor veszi kezdetét a siófoki hajóállomáson, a főszerepben a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral, akik minden alkalommal központi szerepet játszanak majd a helyszínen.
Július 23-án például a Szellők szárnyán című előadással készülnek bemelegíteni a siófoki rajongókat és érdeklődőket, így a szimfonikusok mellett Denk Viktória és Jenei Gábor szólisták kerülnek a középpontba.
A következő esemény július 30-án várható, amikor a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Vörös Edittel és Domoszlai Sándorral egészül ki, méghozzá a Hallgat ajkam, hív e dallam című előadás részeként.
A Nyári Zenei Estek 2025 következő eseménye augusztus 6-án lesz, szintén 19 órakor, amikor egyszerre több énekes is színpadra áll néhány örökzöld sláger erejéig. Az Emlékszel még címet kapott előadáson Lőrincz Judit, Pacskó Dorka, Buch Tibor és Kovács Szilárd is énekel majd.
Az eseménysorozat utolsó hivatalos előadása augusztus 13-án várható, méghozzá egy fergeteges operettgálával, ami stílszerűen az „És ami kimaradt…” címet kapta a keresztségben. Ezen az esten olyan szólisták lépnek színpadra a zenekarral, mint Kékkovács Mara, Pánczél Klaudia, Boncsér Gergely és Bozsó József.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]