A Pesti Művész Színház vendégprodukciójának részeként a siófoki programok kedvelői egy újabb nagyszerű színdarab részeseivé válhatnak, ha ellátogatnak február 15-én, azaz most szombaton este 19 órai kezdettel a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe.
A színház ugyanis Bernard Slade egyik legendás vígjátékát, a Jövőre Veled ugyanitt című alkotást hozza el a Balaton fővárosába. Az eredetileg 1975-ben írt mű akkoriban még Tony-díjra is jelölve lett, és nagyon hamar felkapta a filmvilág, sőt mi több, a filmadaptációért még Oscar-jelölést is kapott.
A legnagyobb sikert azonban a Broadway hozta meg a műnek, hiszen több mint 1400 előadást ért meg, és a világ számos országában bemutatásra került, így természetesen a magyar közönség is átélheti ezt a remekbeszabott történetet.
A sztori főszereplője Doris és George, akik házasok, azonban nem egymás házastársai. Ennek ellenére azonban minden évben egy februári hétvégét egymással töltenek el egy távoli menedékben, és az évek során ez a kis futó kaland, ez a kis izgalom egy rendkívül mély emberi kapcsolattá alakul át köztük.
A Pesti Művész Színház által Siófokra hozott színdarabot ráadásul két nagyszerű színész előadásában láthatjuk viszont, hiszen George szerepében Egyházi Gézát, Dorisként pedig Fogarassy Bernadettet láthatja majd a közönség.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]