Amennyiben szívesen töltenénk az időnket egy kis lazulással, némi kulturális háttérrel és a csodaszép Balatonnal a kilátásban, akkor érdemes lesz augusztus 10-én, szerdán délután 17 órakor ellátogatni a siófoki programok részeként a Kőröshegyi Levendulásba.
A Balaton fővárosának közvetlen szomszédságában fekvő kis álomvilág egész nyáron különleges előadásokkal és programokkal várta az érdeklődőket, és most sem lesz ez másként, hiszen egy igazán sajátos könyvbemutatóra kerülhet majd sor.
Az eseményen mutatkozik majd be ugyanis Molnos Zselyke legújabb alkotása, mely Mindennapi ökopszichológia címmel íródott, és egyáltalán nem árul zsákbamacskát már az elnevezésével sem.
A bemutató után a Kőröshegyi Levendulás jóvoltából lehetőségünk nyílik ellazulni, sőt elveszni egy kicsit ebben a különös, lilás meseországban, sőt akár szedhetünk is magunknak otthonra némi illatot, de fotózhatunk is a kijelölt fotókon, ha szeretnénk egy igazán látványos és színes profilképet magunknak.
Mindez azonban még mindig nem minden, hiszen amint sikerült kigyönyörködnünk magunkat a tájban és eleget fotóztunk is, akkor csak heveredjünk le a ligeten, és hallgassuk meg Molnos Zselykét, aki az egybegyűltek számára arról beszél majd, hogy mi ösztönözte legújabb könyvének megírására.
Utóbbi esemény 17:15-kor veszi kezdetét, aminek részeként Molnos Zselyke, az Ökopszichológiai Intézet társalapítója, biológus és pszichológus beszélget aktuális művéről Dr. Buda László pszichiáterrel és pszichoterapeutával, miközben az egész beszélgetés Playback színházi visszajátszással színesedik majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]