Nagyszerűen indul az év a siófoki programok kapcsán a musicalekért rajongók számára, hiszen a Liliom Produkció januárban újra elhozza majd a Balaton fővárosába a sokak által csak Republic musicalként ismert Lánybúcsút, amelyet mindenkinek meg kell néznie egyszer, ha még nem kerített rá sort.
A Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében január 24-én, szombaton este 19 órakor megrendezésre kerülő előadás egy különös lánybúcsú történetét meséli el nekünk, ami messze túlmutat azon, amit az emberek többsége gondol erről.
A kérdéses musical négy régi barátnőt állít a középpontba, az ő különleges lánybúcsújukat, a főszerepben egy vidámnak induló, de kalamajkákkal teletűzdelt kalanddal egy Balaton-felvidéki villával, ahol nem várt bonyodalmak kerekednek, régi titkokra derül fény, meglepetés vendégek teszik a tiszteletüket, az egészet pedig Laura különös süteménye emeli a trónra.
Laura szerepében egyébiránt Tunyogi Bernadettet, a legendás Tunyó lányát köszönthetjük majd, de mellett olyan nagyszerű színészek és színésznők jelennek meg a produkcióban, mint Oszvald Marika, Haumann Petra, Sztárek Andrea, Pusztaszeri Kornál, Kokas Piroska vagy Bozó Andrea.
A Tallós Rita rendezésében színpadra állított produkció legnagyobb érdekessége azonban, hogy a benne elhangzó zenék mindegyike a tragikusan fiatalon elhunyt Bódi László Cipőhöz, valamint a Republic együtteshez köthető, így aki szereti a zenekart, annak különösen érdemes megnéznie ezt az előadást.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]