A Delta Produkció előadásában a siófoki programok részeként is megtekinthető lesz január 26-án, azaz hétfőn este 19 órakor a Loveshake – Az élet összeráz címre keresztelt színházi előadás, amely Szabó Győző és Rezes Judit főszereplésével érkezik a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe.

A vendégelőadás egy igazán formabontó darab, amelyben a színészpáros életének legkülönlegesebb pillanatait mutatják be, középpontban a zenével, a humorral, rengeteg tánccal, valamint természetesen sok-sok személyes történettel, hogy ezzel is megmutassák a világnak: a szeretet gyakran kihívásokkal teli érzés.

Aki ellátogat a helyszínre, egy valódi párkapcsolati történetet ismerhet meg. Kicsit talán kiszínezve, néhol talán felnagyítva, de életszerűen, benne megannyi népszerű dallal és koreográfiával, amelyek nyomatékosítják kettejük kapcsolatának ívét, annak csodáit és nehézségeit egyaránt.

Nem kitalált, hanem valós történetek ihlették a produkciót, benne a valóság és a fikció egészséges keverékével, ami egyszerre lesz vicces és mégis sok helyen szívszorító, szórakoztató és ironikus, miközben természetesen mindenki magára is ismerhet az egyes helyzetekben.

A Rezes Judit és Szabó Győző előadásában színpadra állított produkcióban Enyedi Éva töltötte be a dramaturg szerepét, Máthé Zsolt volt a felelős a dalszövegekért, valamint Kurucz Sándor és Lehoczky György a koreográfiáért.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok