Egy emlékezetes vendégelőadást hoz a Balaton fővárosába a József Attila Színház, akik a siófoki programok részeként előadják Fenyő Miklós és Tasnádi István legendás zenés házibuliját, az 50-es 60-as évek által ihletett Made In Hungariát.

Az előadásra a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon kerül majd sor augusztus 12-én, azaz kedden este 20:30-kor, részeként pedig lehetőségünk nyílik majd megidézni az említett kor szellemét, az egykori Ki mit tud?-korszakot, a középpontban egy kezdő, fiatal zenekarral, aki pálmafákat varázsolt a Váci útra is.

A Made In Hungaria már több mint 20 éve van színpadon, azóta pedig több száz teltházas előadás született már, és remélhetőleg a siófoki is egy ilyen alkalom lesz, aminek részeként nemcsak az újabb generációk találhatnak önmagukra, hanem azok is, akik már időközben felnőtté váltak.

A Lengyel Ferenc rendezésében készült mű több mint 3 órán keresztül biztosítja az időutazást Ábrahám Péter díszleteivel, Ónodi Mara jelmezeivel és Novai Gábor zenéjével, miközben természetesen a szereposztás is maximálisan a mű minőségéhez igazodik.

Olyan színészek és színésznők bukkannak majd fel a színpadon, mint Fekete Gábor, Kékesi Gábor, Kenderes Csaba, Lukács Dániel, Brunczlík Péter, Károlyi Krisztián, Konfár Erik, Fila Balázs, Horváth Csenge, Kónya Merlin Renáta vagy Katz Zsófi és persze még sokan mások.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok