Ha szeretnénk gyermekeinket megörvendeztetni egy klasszikus bábjátékkal, esetleg mi nosztalgiáznánk egy kicsit, akkor november 22-én ajánlott részt venni a siófoki programok részeként megvalósuló vendégprodukción, amelynek részeként Mazsola és Tádé jelennek meg újra a színpadon.

Az eseménynek a Kálmán Imre Művelődési Központ színházterme ad otthont, ahol az Ametist Bábszínház biztosítja majd a hátteret a délelőtti órákban egy zenés bábjáték részeként, amely kicsiket és nagyokat egyaránt lenyűgöz majd.

Hiába változott ugyanis sokat a világ, és hiába változtak ezzel együtt a gyerekek is, nincs olyan apróság, aki ne örülne, búsulna vagy mókázna együtt a két klasszikus mesehőssel, a mindig szeleburdi kismalaccal, valamint Manócskával, az okos és szeretetteljes karakterrel, aki minden problémát megold.

Bálint Ágnes legendás meséjén és történetein nemzedékek nőttek fel, akik ma már szülők és nagyszülők. Ha közéjük tartozunk, akkor mutassuk meg gyermekeinknek vagy unokáinknak, hogy milyen is volt egykoron együtt kalandozni Mazsolával és Tádéval, valamint Manócskával, Egérkével, Fülöpkével, Varjú bácsival és a kismadarakkal.

Az előadást Szívós Károly vitte színpadra, a bábokat Bródy Vera tervezte, zenéjét pedig Pivarnyik László írta. Időtartama 60 perc.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok