Különleges vendégprodukcióval készül a Bánfalvy Stúdió a siófoki programok szerelmeseinek, hiszen március 1-jén, azaz most vasárnap 19 órakor a Kálmán Imre Művelődési Központ színpadára hozzák Michael Cooney különleges színpadi tébolydáját.
A Nicsak, Ki lakik itt?! címre keresztelt előadás főszereplője egy londoni magyar, akinek egyszerűen elege lett az ingyen pénzből. Szűcs Róbertnek ugyanis bejött az élet, hiszen gyakorlatilag mindent megkapott Angliában, amiről a nyugati álomban beszéltek.
Munkanélküli segélyt, nyugdíjat, családi pótlékot, táppénzt, rokkantsági járandóságot, egyszóval mindent, amiről egy ember álmodhat. Sőt, még egy saját vállalkozást is indított szoptatós melltartókkal, amivel felesége féltékenységét is sikerült kivívnia.
Mikor azonban szorul a nyaka körül a hurok, a lebukást elkerülve inkább úgy dönt, hogy előbb válik meg a jogosulatlanul felvett támogatásoktól, mint a feleségétől vagy a szabadságától. Ez azonban közel sem lesz egyszerű feladat!
A színpadi téboly előadásában olyan nagyszerű színészek és színésznők vesznek részt, mint Hujber Ferenc, Varga Iza, Harmath Imre, Gombás Ádám, Ganxta Zolee, Bugár Anna, Sándor Péter, Imre István, György Orsolya vagy Stelczer Timi.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Különleges vendégprodukcióval készül a Bánfalvy Stúdió a siófoki programok szerelmeseinek, hiszen március 1-jén, azaz most vasárnap 19 órakor a Kálmán Imre Művelődési Központ színpadára hozzák Michael Cooney különleges színpadi tébolydáját. [...]
A magyar könnyűzene egyik legnagyobb ikonja és állócsillaga ad koncertet a siófoki programok részeként február 27-én, pénteken este 19 óra magasságában, amire óriási az érdeklődés, hiszen Kovács Kati élő showja [...]
Tovább folytatódnak a siófoki programok részeként megrendezésre kerülő Kávéházi Estek, amelyeknek a Kálmán Imre Művelődési Központ Teátruma ad otthont, mintegy teret engedve a magyar operett műfajának, hiszen hazánk különösen erős [...]