Ha a siófoki programok között keresel ingyenes családi kikapcsolódást, július 20-án érdemes ellátogatni a helyi Hajóállomásra, ahol ezen a napon indul a Vakációs gyermekkoncertek 2026-os programsorozata, a korábbi évektől megszokott színvonalon.
Ennek részeként hétfőn délután 17:30 és 21:00 között a MariannaArt Élményprogram kínál folyamatos elfoglaltságot a kicsiknek és a nagyoknak, miközben a résztvevők különböző kézműves foglalkozásokon próbálhatják ki kreativitásukat, sőt különféle ügyességi játékok színesítik az eseményt.
Az élményprogram célja, hogy a gyerekek alkotással és játékkal töltsék a délutánt, így a koncert előtt és után is tartalmas kikapcsolódás várja a családokat. Merthogy 19:00 órától Paár Julcsi Hangoló – Kerekerdő mesekoncert és táncház veszi kezdetét.
Az interaktív előadás a népzenei és gyermekzenei elemeket különféle ismert mesékkel ötvözi, a gyerekeket pedig közös éneklésre, játékra és táncra hívja. A Kerekerdő mesekoncert során a kis közönség nem csupán hallgatója, hanem aktív résztvevője is lehet az előadásnak, így a családok együtt élvezhetik ezt a zenés kalandot.
A Vakációs gyermekkoncertek helyszíne a Siófoki Hajóállomás, ahol a nyár végéig még számos hasonló kvalitású esemény várja az érdeklődőket, a részvétel pedig minden programon ingyenes.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok között keresel ingyenes családi kikapcsolódást, július 20-án érdemes ellátogatni a helyi Hajóállomásra, ahol ezen a napon indul a Vakációs gyermekkoncertek 2026-os programsorozata, a korábbi évektől megszokott [...]
A siófoki programok egyik legnagyobb könnyűzenei eseménye érkezik 2026. július 17-én a Plázsra, ahol a Follow The Flow egy óriási jubileumi koncerttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A zenekar különleges műsorral [...]
A siófoki programok egyik legjobban várt nyári stand-up estje várható 2026. július 19-én 20:30-kor a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadán, ahol Aranyosi Péter mutatja be legújabb önálló estjét, amely a hangzatos [...]