
Nem okoznak majd csalódást a siófoki programok azok számára, akik a Balaton fővárosában szeretnének részeseivé válni néhány tematikus eseménynek az év végéhez kapcsolódóan, hiszen Puncs party név alatt egy komplett szilveszteri programsorozat várja majd az érdeklődőket.
A siófoki Fő téren ugyanis közvetlenül karácsony után már indulnak is az események, így számos izgalmas koncert segítségével búcsúztathatják az emberek az óévet, és nyithatják meg az újat.
Az első kapcsolódó eseményre már december 27-én, azaz kedden este 19 órakor sor kerül, lévén ebben az időpontban Pál Kriszti ad akusztikus koncertet a korábbi adventi vásárhoz felépített színpadon, majd december 28-án, szerdán 19 órakor az Absolute Együttes és Kárász Dávid érkeznek a város központjába.
Másnap, azaz december 29-én a Bónusz Akusztik Band szórakoztatja majd az egybegyűlteket néhány klasszikus retró slágerrel, hogy december 30-án, pénteken este 19 órakor a The Freakend léphessen színpadra, méghozzá Puncs party címre keresztelt programjával.
Az igazán nagy események – csak úgy mint minden évben – természetesen az év utolsó napján, azaz december 31-én várnak majd az érkezőkre, így aki szeretné Siófokon ünnepelni a szilvesztert, az most minden probléma nélkül megteheti majd.
Szombaton este 19 órakor ugyanis már elindul a parti, méghozzá a Blokk duó jóvoltából, mely Szabó Béla zenekaraként egy fergeteges zenés bulit tár elénk a legjobb magyar retro pop és rock slágerekkel a főszerepben.
Az est fénypontja 22:30-tól az Apostol zenekar koncertje lesz, melyet éjféltől fényjáték követ majd az Origo Fényfestő Műhely jóvoltából, nem sokkal éjfél után pedig DJ Tiger kezd majd bele a fergeteges újévi partijába.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]


