A Pünkösdi Szezonnyitó 2025 a siófoki programok szerves része most már sok-sok éve, és amint arról már a pénteki és szombati eseményeket taglaló előzetesünkben számoltunk, rengeteg izgalmas elfoglaltság várja majd az érdeklődőket minden egyes nap, így vasárnap is.
Mivel vasárnap az emberek többsége szeret sokáig aludni, az első program 10:30-kor kezdődik, méghozzá a gyermekeknek kedveskedve, hiszen egy családi koncert keretein belül a Tintanyúl visszatér.
Ezt követően 13 órakor kezd a Siófoki Élménytánc 50 felett, majd utána az AirForce Tánciskola műsora és a CaM Dance Stúdió TSE bemutatója következik. 14:30-tól aztán már a Siófoki Jeratel Hastánc Stúdió produkciójáé lesz a színpad, akiket a Garagulya Gólyalábas Társulat követ – Ügyes magyar gyerekek címmel.
16 órakor aztán a hajóállomásról kifut a következő sétahajó, aminek részeként Kálmán Imre melódiáival élvezhetjük a ringatózó Balatont, majd a visszaérkezést követően lesz Pünkösdi Örömtánc a CaM Dance Stúdióval, de ez a nap sem marad sztárvendég nélkül.
Vasárnap 19:30-tól ugyanis Dr. BRS és Barátai állnak színpadra Heincz Gábor Biga és zenekarának kíséretével, olyan ismert vendégekkel, mint Király Viktor, Kollányi Zsuzsu és Vereb Tomi.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]