A Kálmán Imre Művelődési Központ színházterme ad otthont a november egyik legizgalmasabb vendégelőadásának, mégpedig a Játékszín előadásában érkező Rém rendes vendégnek, amely a siófoki programok részeként garantáltan emlékezetessé teszi a péntek estét.
A Steven Moffat eredeti műve alapján készült komédiát ugyanis ismert hazai hírességek adják elő, így ott lesz a színpadon Hernádi Judit, Csonka András, Barabás Kiss Zoltán, Nagy Sándor és Horváth Lili is többek között, hogy előadják nekünk a Cseke Péter rendezésében elkészült komédiát.
A történet szerint egy kedves angol házaspár, név szerint Peter és Debbie hajóútra mennek, ahol összebarátkoznak Elsával, az Amerikából származó özvegyasszonnyal. A nyaralás annyira összehozta a triót, hogy végül címet cserélnek és megbeszélik, hogy nemsokára meglátogatják egymást.
Ezek a találkozások rendszerint elmaradnak, azonban Elsa annyira megkedvelte a párost, hogy felkeresi őket és egy szép napon becsenget hozzájuk. Csakhogy Debbie és Peter időközben utánanézett az özvegyasszonynak, és hallani sem akarnak arról, hogy náluk lakjon.
Ugyanakkor megbántani sem szeretnék, így egymást követik a komikus helyzetek, a fergeteges humor, amihez csakhamar csatlakozik majd egy mindig okoskodó szomszéd, de még egy fontoskodó rendőr is. Hogy mi sül ki végül mindebből? A pénteki előadáson kiderül!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]