A hosszú hétvégén sem hagynak cserben minket a siófoki programok, hiszen május 1. és május 4. között egy igazi Retro Majális várja majd az embereket a Nagystrandon, ahol négy napon át kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat a különféle elfoglaltságok jóvoltából.
Május 1-jén a rendezvény megnyitóját követően 10:30-tól például májusfa kitáncolással indul a nap, majd a Harmony Dance mazsorett csoport bemutatójával, Jónás Tamás bűvész produkciójával és Andi Bohóc gyerekműsorával folytatódik.
A délután hátralévő részében aztán lesz retro zenei délután, itt lesz Bujtor Balázs, hogy Ötvös Csöpi Legendájáról beszéljen, majd fellép Nagy Edmond, Domján Ákos és a Jampi Angyalok, 20:30-kor pedig a Desperado zenekar.
Május 2-án reggel 10 órakor már a Tücsökzenekar várja zenés gyermekműsorral a legkisebbeket, majd 11 órától az X Press tánciskola bemutatója, a Jakocska Duó Party koncertje, retro rajzfilmvetítés, 16 órától pedig a Blues Trappers, a Magácska és végül a Vegas Show Band zárja a napot.
Május 3-án reggel a Jakocska Duó Party nyitja a napot, akiket a C&M tánciskola bemutatója követ, majd retro kvíz és 14 órakor bábszínházi előadás következik. A zenés produkciók közül kiemelendő Lantos Gábor, alias a magyar Elvis, 18 órától Gudics Máté, az est zárásaként pedig Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar zárja a napot.
Május 4-én, vagyis az esemény zárónapján már kevesebb színpadi program várja az embereket, de így is lesz 10 órakor íjászbemutató, 11 órától palacsintasütő verseny, 13 órakor pedig közös torna Czanik Balázzsal, amit 14 óráig vursli, gasztro sarok és kézműves vásár kísér.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]