Kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsolhat január 31-én, azaz most szombaton délelőtt 10:30-tól a Pesti Művész Színház vendégelőadása, akik a siófoki programok szerelmeseit a Rumini Ferrit-szigeten című zenés mesejátékot hozzák el a Kálmán Imre Művelődési Központba.
A 4 éves kortól ajánlott vendégprodukció a tengerész stílusú kalandregényekből már sokak által ismert Ruminit és társait állítja a főszerepbe, akik természetesen jó szokásukhoz híven ismét valami nagy kalandba, ezúttal inkább nagy kalamajkába kerülnek, de ha Rumini ott van a közelben, akkor komoly gond már nem lehet.
Ezt a történetet kifejezetten színpadra írták, és központi helyszíne a Ferrit-sziget lesz, amit egy gonosz úrnő ural. Nem szereti az idegeneket, ezért Ruminit és társait is kelepcébe csalja, és innen csak akkor szabadulhatnak, ha megvan hozzá minden leleményességük és bátorságuk.
A Berg Judit által írt és Bereczki Csilla által rendezett művet a jól megszokott módon áthatják az izgalmak és a tanulságok is, miközben előtérbe kerülnek olyan erények, mint a bátorság, a barátság, a szeretet, amelyek nélkül még Rumini sem tudná megoldani ezeket a problémákat.
A gyönyörű díszletekkel érkező előadást nagyszerű színészek és színésznők adják majd elő a színpadon, így többek között Kovács Mátyás/Berecz Kristóf Uwe, Vajda Kristóf/Fogarassy Gergő, Pászthy Viki/Gergelyfy Zsófi, Öller Roland/Budai Marci, Kecskeméti Lilla/Lévai Ádám, Dóka Andi/Gyenis Erika, Peonza: Gergelyfy Zsófi/Nemcsók Nóra és még sokan mások.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Idén sem kell máshová menniük a siófoki programok kedvelőinek ahhoz, hogy megemlékezhessenek a legendás márciusi ifjakról, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, hiszen a Balaton fővárosában 2026-ban is lesz egy [...]
Hogy miért szeretik olyan sokan Írországot? Többek között erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik a siófoki programok mellett március 14-én, azaz most szombaton 17 órakor ellátogatnak a veszprémi [...]
Az egész világon, így természetesen hazánkban is élnek olyan különleges emberek, akik egy természetfeletti élmény után elhatározzák: szeretnék jobbá tenni mások életét, utat mutatni számukra. Egy ilyen ember érkezik a [...]