Karácsony közeledtével egyre több színházi vendégprodukciónak örülhetnek a siófoki programok rajongói, így december 12-én, azaz most pénteken délelőtt 10 órakor például a Hadart Színház hoz el egy igazi klasszikust a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe.

A Süsü, a sárkány egy igazi klasszikus bábmese. Nincs olyan magyar felnőtt és gyerek, aki ne hallott volna már a híres egyfejűről, Csukás István és Bergendy István legendás művéről, amelyet a Hadart Színház most egy két részes zenés mesejáték részeként hoz el a városba – a kicsik és a nagyok legnagyobb örömére.

Történetét mindenki jól ismeri: Süsü egy kedves, ámde csak egyfejű sárkány, akit háromfejű apja éppen ezért tagadott ki a sárkányok birodalmából, de most elindult szerencsét próbálni, hogy a világ más részén is boldoguljon.

Bár kezdetben mindenki megijed tőle, csakhamar barátságot köt a kóbor királyfival, akivel együtt új otthonra találnak majd, miközben a történetben feltűnik a képernyőről jól ismert összes szereplő, méghozzá egy egészen elképesztő forgó díszlettel a főszerepben.

A Háda János rendezésében készült színdarabot olyan színészek és színésznők adják majd elő, mint Lévai Ádám, Bordás Mihály, Bátyai Éva, Molnár Szilvia, Gieler Csaba, Maday Gábor vagy Juhász György.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok