Egy nagyon különleges vendégprodukciót tekinthetnek meg azok, akik a siófoki programok részeként ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, ahol Bányai Gábor rendezésében a tengerentúlról importált Szexpedíció című színházi előadás kerül terítékre.
Aki nem ismerné, az eredeti művet Sexy Laundry címmel Kanadában mutatták be először 2003-ban rendezésében, majd Michele Riml szerző engedélyével lassan meghódította az egész világot, így most Magyarországra is megérkezett végre.
A Szexpedíció egy nagyon humoros vígjáték, amely egy gyakori tabutémát feszeget, miszerint mi történik akkor, ha egy egyébként teljesen jól működő kapcsolatból hirtelen eltűnik a szex. Megmenthető a kapcsolat vagy vége lesz az egésznek?
A statisztikák szerint nagyon sok pár küzd ezzel a problémával, mégis rengetegen alig beszélnek róla, mert annyira kínosnak érzik a dolgot, hogy egyáltalán nem beszélnek róla, illetve tehetetlennek érzik magukat. Kivéve abban az esetben, ha az egyik fél nem hívja szexterápiára a másikat egy szállodai szobába…
A Csukás Márton és Csukás Barnabás fordításában érkező mű Hegyi Barbara és Seress Zoltán alakításában kerül színpadra október 5-én, szombaton este 19 órai kezdettel a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében. Jegyek a helyszínen kaphatók minden hétköznap 12 és 18 óra között.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]