Egy különleges előadás részeseivé válhatnak azok, akik március 18-án, szombaton 19 órakor a siófoki programok részeként ellátogatnak a Kálmán Imre Kulturális Központba, ahol a színházteremben a Szilánkok – Az idő apró darabkái című előadás részeseivé válhatnak.
A filozófiai témájú színpadi darab arról szól, hogy a hétköznapjainkat, a gondolatainkat, az összes tervünket és cselekedeteinket az idő befolyásolja. A percek, az órák, a napok, végső soron a napszakok és az évszakok ciklikus változása.
Csakhogy az ember képes arra, hogy az álmok, az emlékek, az ábrándok által áttörje ezeket a korlátokat, kitörjön ebből a körforgásból, ezáltal lehetőséget kap arra, hogy kilépjen az idő jelenéből, és szabadon utazgasson a múltban vagy a jövőben – még ha ez elsőre absztrakt ideának is tűnik.
Ez az előadás azonban rávilágít arra, hogy nem az, a szilánkok pedig az idő aprócska darabkáit szimbolizálják, melyek aprócska tükrökként olyan értékeket vetítenek előre, melyek manapság kikoptak vagy eltűntek az állandóan rohanó világ súlyos fogaskerekei között.
A Balaton Táncegyüttes tánckara és Tarsoly zenekar előadásában megrendezésre kerülő előadás zenei szerkesztője Bencze Mátyás volt, és míg díszletét Szugfill Zsolt készítette, a koreográfusok Csuti Péter, Fodor Janka, Horváth Tibor, Sikentáncz Szilveszter, Strack Orsolya és Zóka Éva voltak, miközben a rendezői feladatokat is Csuti Péter és Fodor Janka látták el.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]