Sokszor és sok helyen hallhattunk és olvashattuk már, hogy a mai generáció, az úgynevezett alfák tévútón járnak és krízisben vannak. Ezt ma már rengeteg szakértő kutatja és próbálja értelmezni, a siófoki programok részeként pedig most közelebbről is megismerkedhetünk a témával.

Legalábbis abban az esetben, ha szeptember 17-én, azaz most szerdán ellátogatunk a BRTK Könyvtár előadótermébe, hiszen 17 órai kezdettel Szűcs Sándor generációkutató, játékfejlesztő és teológus tart előadást az egybegyűlteknek, méghozzá az egészen sokat mondó Krízis-generációk címmel.

Az ingyenes programon mindenki számára világossá válhat, hogy a generációs problémák helyett manapság inkább egy erőteljesen problémás korról beszélhetünk, amiben nem növekedhet fel egészséges, csak személyes problémák tömkelegével rendelkező generációk.

Bár tény és való, hogy generációs különbségek mindig is voltak, a generációk gyakran képesek voltak másképpen gondolkozni, ami nem volt probléma, ez segítette a fejlődést, sőt korábban minden generáció visszafelé is megtalálta a közös hangot. Ez mára megváltozott!

A mai fiatalok nem értik az idősebbeket, sőt eljutottunk oda, hogy már az azonos generációba tartozók sem értik meg egymást. Dacára ugyanis annak, hogy az emberiség korábban még soha nem élt ekkora jólétben, ugyanakkor ekkora magányban és bizonytalanságban sem. Hogy miként lehet ezen változtatni? Egyáltalán lehet-e? Az előadáson kiderül!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok