Rendhagyó koncertnek lehetnek a részesei azok, akik április 6-án, azaz vasárnap délután 18 órai kezdettel felkeresik a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermét, ahol Teleki Miklós és Apáti János koncertje szórakoztatja majd a közönséget.

Az est alcíme, hogy egy zongora és két zongorista egy helyen, ami bár elég kifejező, azt azért hozzátennénk, hogy két nem akármilyen zongorista, hiszen míg egyikük a jazz világában alkotott maradandót, addig másikuk a klasszikus zenei színtéren említhető a legjobbak között.

Apáti János ugyanis az ország egyik legjobb és legismertebb jazz zongoristája, aki zeneszerzőként megkapta Siófok díszpolgára címet, míg Teleki János egy Artisjus- és Varga Imre-díjas zongora-, illetve orgonaművész, akivel kiegészülve egy rendhagyó hangversenyt élvezhetünk majd a művelődési központban.

A két zongorista a való életben is jó barát, még ha két egészen más világból is érkeznek, azonban előadásuk éppen emiatt lesz annyira különleges, hiszen két egészen eltérő, de egymáshoz mégis ezer szállal kötődő műfaj csendül fel autentikus keretek között.

Apáti János ugyanis bemutatja a klasszikus jazz alapjait olyan előadók nyomdokain, mint Erroll Garner, Art Tatum vagy Oscar Peterson, de régi magyar slágerek jazz-alapú feldolgozásaival is kedveskedik majd a hallgatóságnak.

Teleki Miklós ezzel szemben a dallamos és egyben virtuóz zongoramuzsikát prezentálja majd, előadásának főszereplője pedig a klasszika és a romantika korszaka, de természetesen néhány 20. századi szerző művét is előadja majd.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok