Siófoki programok: Teleki Miklós és Kertesi Ingrid koncertje

Kedveljük a komolyzenei koncerteket? Ebben az esetben érdemes csatlakoznunk március 26-án a siófoki programokhoz, hiszen 19 órai kezdettel egy különleges és egyben színes előadás vár majd ránk a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermében.

Az említett időpontban ugyanis maga Teleki Miklós, az Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész érkezik a városba, illetve a központba azért, hogy igazi gyöngyszemeket és különlegességeket vegyen elő a barokk és a romantika korából, méghozzá komplett dalok, zongoraművek és áriák társaságában, miközben előadását maga Kertesi Ingrid, az ismert operaénekesnő.

Aki nem ismerné: Teleki Miklós egy 1970-ben született világhírű orgonaművész, aki 1989-től kezdődően Lehotka Gábor tanítványaként tanulta el az orgonálás művészetét, majd 1995-ben diplomázott a Zeneakadémián.

Miközben tagja volt Virágh András mesterkurzusának, elnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny különdíját is, miközben körbekoncertezte Európát, elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat, és az évek során több CD-je is megjelent, manapság pedig a Siófoki Nemzetközi Orgonakurzus tanáraként ismerjük.

 A Siófoki Tavaszi Fesztivál részeként megrendezésre kerülő koncert egyik sztárvendége Kertesi Ingrid operaénekesnő lesz, aki már 19 évesen Zeneakadémiára járt, majd Sziklay Erika védő szárnyai alatt 1986-ban szerzett diplomát. Még abban az évben felvételt nyert az Operaházba, de magánénekesként is egyre nagyobb sikerre tett szert.

Egyenesen imádja a barokk zenét, specialitásai az oratóriumok, a misék és a kantáták. Több nemzetközi versenyen ért el jelentős eredményeket és a világ megannyi operaházában volt már meghívott vendég.