A siófoki programok kedvelői egy különleges színházi élményben részesülhetnek, ha november 5-én, azaz most csütörtökön este 19 órakor ellátogatnak a Kálmán Imre Művelődési Központba, ahol az Art-Színtér előadásában megtekinthetik Noel Cowardtól a Vidám kísértet című vígjátékot.

Hogy mi történik, ha egy ártatlannak induló szellemidézés teljesen felforgatja a családi békét? Pontosan erre a kérdésre válaszol a mű, a főszerepben Charles-szal, az íróval, aki egy médium segítségével szeretne anyagot gyűjteni következő regényéhez, ám a szeánsz váratlan fordulatot vesz: megjelenik hét éve elhunyt első felesége, Elvira.

A szellem azonban nem csupán látogatóba érkezik, hanem egy komplett, de nehezen kivitelezhető céllal: esze ágában sincs lemondani egykori férjéről. Charles és jelenlegi felesége, Ruth így hamarosan egy meglehetősen szokatlan szerelmi háromszög közepén találják magukat.

A szellemes párbeszédekre és abszurd helyzetkomikumra épülő vígjáték egy rendkívül könnyed, fordulatos, nem mellesleg pedig rengeteg nevetést kínáló történetet tár elénk, méghozzá Peller Károly rendezésében, aki nemcsak a humoros történet színpadra állításában, hanem a színészgárda kiválogatásában is fontos szerepet játszott.

A nézők így olyan színészeket és színésznőket láthatnak a színpadon a főbb szerepekben, mint Peller Károly, Kékkovács Mara, Szendy Szilvi, Siménfalvy Ágota, Ullmann Zsuzsa, Péter Richárd és Seany Scviervo.

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

KIEMELT AJÁNLATAINK

Hozza ki a maximumot a Mala Élményből!

Felejthetetlen élményprogramokkal és exkluzív csomagajánlatokkal várjuk a Balaton-partján! Kérjük kattintson az alábbi gombok valamelyikére!

ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN

További programok