A Siófoki Tavaszi Fesztivál részeként már megszoktuk, hogy az eseménysorozat részeként egy kicsit újra felpezsdülnek a siófoki programok, egyre több olyan koncertélmény kerül terítékre, amelyek főként a nyári időszakban jellemzőek a városra.
A fesztivál azonban már megelőlegezi egy kicsit a nyári nyüzsgést, így a koncertkedvelőknek érdemes lehet március 23-án, vasárnap délután 18 órai kezdettel ellátogatni a Kálmán Imre Művelődési Központhoz tartozó Teátrum Kávéházba, ahol a Violin y Tango lép majd színpadra.
Aki nem ismerné őket, az nem véletlen, hiszen a formáció mindössze tavaly alakult, és az első fellépéseik egyike közé sorolhatjuk a kávéházi előadást, azonban dacára a frissességnek, a minőség, a magas színvonal garantált, hiszen egy kiforrott produkcióról beszélhetünk, ami mögött kipróbált zenészek és művészek állnak.
A Violin y Tango mögött ugyanis Lukács Tibor áll, aki hegedűsként már évek óta koncertezik szólóban és jó nevet szerzett magának nemcsak a hazai klubokban, hanem óceánjárók fedélzetén is, miközben magába szívta más országok kultúráját.
Különösen nagy hatással volt rá Dél-Amerika, azon belül is Argentína, és mivel összehozta a sors egy olyan tánccsoporttal, akik éppen az említett országban tanulták el a tangó művészetét, ezért most összehozták a kettőt.
A Violin y Tango célja, hogy népszerűsítsék a tangó műfaját, méghozzá egy szál hegedűvel, és olyan gyakorlott táncosokkal, mint Johanna Kulik, Josip Bartulovic, Kópházi Nikolett, Melkvi Szilárd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]