Idén is visszatér a siófoki programok részeként a KultTér rendezvénysorozat, aminek első részének a Teátrum Kávéház ad majd otthont, és Wunderlich József, valamint Bach Kata közös produkciója vár ránk megzenésített klasszikus és kortárs versekkel a főszerepben.
A Fa leszek, ha címre keresztelt esemény két nagyszerű színészt állít a középpontba, akiket név szerint talán sokan nem is ismernek, de arcukat vagy hangjukat annál többen.
Wunderlich József például a Vígszínház jól ismert színésze, aki A Pál utcai fiúk bokájaként, A padlás musical rádiósaként vagy A nagy Gatsby címszereplőjeként ismert, de gyakran szerepelt prózákban is.
Nagyon otthonosan mozog a különféle zenei műfajokban, hangi adottságai miatt pedig gyakran szerepel Dés Lászlóval és Presser Gáborral is.
Bach Kata korosztályának egyik legnagyobb tehetsége, aki határozott személyiségével és finom alkatával nagyszerűen alakít klasszikus naívákat és drámai hősnőket egyaránt. Szintén a Vígszínház művésze, legismertebb szerepei pedig az Anna Karenina, valamint a Háború és béke Natasája.
A két művész nemcsak a színpadon, hanem az életben is egy pár alkot, két gyermeket nevel, a Fa leszek, ha előadást pedig a Poket zsebkönyvek felkérésére készítették el, ügyesen szemezve a magyar klasszikus és kortárs versekből.
A színpadon ráadásul nemcsak megzenésített versek, hanem Wunderlich József saját dalai is elhangzanak majd, így a nézők egy igazán átfogó utazáson vehetnek majd részt.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]