A Balaton régiójában a hatalmas borvidékek miatt óriási szerepe van a szüreti felvonulásoknak, a siófoki programok kedvelői pedig lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek az egyik legnagyobb ilyen eseményen a régióból.
Idén ugyanis már 16. alkalommal kerül sor a Kiliti Szüreti Felvonulásra szeptember 28-án, szombaton, amikor a délutáni órákban, egészen pontosan 15 óra magasságában indul a felvonulás a Sólya zenekar kíséretével, miközben a menet az Asztalos úti alsó iskolától egészen a Béke térig vonul.
Ott aztán színpadi programok sokasága várja majd az ünneplőket. Először a Siófoki Széchenyi István Általános Iskola Kiliti iskolarész tanulóinak néptánc műsorával kezdődik a nap, majd a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés háza Siófok táncosai lépnek színpadra.
Őket követi majd a Siófoki Napsugár Óvoda Pitypang Tagóvodájának műsora, végül pedig a Siófoki dalbarátok előadása következik, de érdemes lesz egy kicsit még várni, mert a felvonuláson össztánc is várható.
Az esemény további érdekessége, hogy 19 órától szintén hagyományos formában egy jótékonysági bál is várható a Széchenyi István Általános Iskola Kiliti iskolarész tornacsarnokában, ahol a Horváth Duó, azaz Horváth Gábor és Pápai László gondoskodnak majd a jó hangulatról.
Az est folyamán befolyt összeget teljes egészében az iskola tanulói javára fordítja a Tanulóink Egészséges Jövőjéért Alapítvány.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Visszatér Siófokra a nagy sikert aratott Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert! Mivel azonban ezek a legendás ikonok ma már nem lehetnek köztünk, március 21-én, a siófoki programok részeként két [...]
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is fontos szerepet kap a siófoki programok részeként a Víz világnapja névre keresztelt eseménysorozat, amely március 20-án, azaz most pénteken már a délelőtti óráktól [...]
Március 19-én, azaz most csütörtökön tovább folytatódik a siófoki programok egyik nívós eseménysorozata, a Kávéházi operett estek, amelyek, aminek ezúttal is két igazán nívós vendége lesz majd Kállay Bori és [...]