Siófoki programok: Csiszár Zsolt extrém szoborkiállítása

Újabb különleges tárlat kerül megrendezésre a Balaton fővárosában, lévén, aki szereti a szobrászatot, azon belül is az extrém szobrászatot, az a siófoki programok részeként ezen a héten garantáltan megtalálja számításait.

A Kálmán Imre Kulturális Központ szervezésében ugyanis a régi siófoki könyvtár emeleti vigadó termében kerül megrendezésre Csiszár Zsolt, egy kortárs alkotó extrém szoborkiállítása, amivel az volt az alkotó célja, hogy egyszerre elkápráztassa és meghökkentse az embereket, hiszen a művek egyszerre lenyűgözőek és megdöbbentőek is. Csiszár Zsolt egyébiránt egy siófoki szobrász, aki itt született és egész életében itt is alkotott.

A szobrászatot teljesen autodidakta módon sajátította el mintegy 15 évvel ezelőtt, és azóta szinte professzionálisra fejlesztette tudását, amiről az elkövetkezendő hetekben bárki a saját szemével is meggyőződhet majd. Az alkotó egyébiránt lakberendezési és belsőépítészeti tárgyak alkotásával kezdte karrierjét, mára azonban színtiszta művészetté alakult hobbija, alkotásainak mozgatórugói pedig rendszerint a tér és az idő múlása.

Mivel a szobrász saját bevallása szerint ellenállhatatlan vonzalmat és csodálatot érez a régi, letűnt korok építészete és szobrászata iránt, ez a hajlam jól látható munkáin is, érezhetően megérinti őt is, ha egy több száz éves alkotás művészi értékeit látja maga előtt. Ezt a folyamatot, az alkotás folyamatát rendre igyekszik kifejezésre is juttatni, noha ez rendszerint csak extrém módon sikerül. A kérdéses kiállítás június 12-én, kedden este 17 óra magasságában indul és egészen augusztus 31-ig tart, megtekintése pedig csak 18 éven felülieknek ajánlott.