Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Ha kedveljük a rendhagyó, mi több exkluzív koncerteket, akkor július első hetében egy sor fellépő közül válogathatunk majd a Balaton fővárosában, hiszen igazi legendák és kortárs művészek, illetve zenészek is érkeznek majd a helyszínre.
Július 7-én este 19 órai kezdettel például Révész Sándor és Závodi János, a magyar rockzenei élet két ikonikus alakja lép a Plázs Music teraszának színpadára néhány tehetséges fiatal zenész társaságában annak érdekében, hogy felidézzék a régi és az új rajongók előtt az egykori Piramis éveket – nosztalgiával eltöltve mindenki szívét.
A zenekarban Révész és Závodi mellett Horváth Ákos és Nagy Gergő gitárosok, Megyaszay István basszusgitáros és Delov Jávor dobos segítségével csendülnek majd fel az egykori klasszikus dalok, melyek a hetvenes évek végének és a nyolcvanas évek elejének meghatározó slágerei voltak. A hajnalig tartó koncerten felelevenítésre kerül az együttes összes nagy slágere, melyek többségét még ma is betéve ismer több generáció, és mindezt ráadásul most eredeti énekhanggal, fiatalos dinamikával ismerheti meg a közönség, kellemes nosztalgiát biztosítva a régi rajongóknak, illetve valódi csemegét a zenekedvelőknek.
Ha másnap este is koncerttel ütnénk el az időnket, látogassunk ki 19 óra magasságában a siófoki Jókai parkba, ahol Balogh Kálmán cimbalomművész és Herczku Ágnes Liszt-díjas énekesnő műsorát láthatják és hallhatják majd az érkezők. A két ismert előadó több mint 15 éve zenél már közösen, és bár gyökereik a népzenéhez kötődnek, más műfajokban is otthonosan mozognak, és emiatt válnak besorolhatatlan világzenei produkcióvá, ami mellett minőségi repertoárjukban gyakran találhatunk igazi klasszikusokat is.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
Szeptember 12-én ismét megtelik élettel a veszprémi Martinovics tér, ahová a siófoki programok kedvelőit is szeretettel várják 15 és 21 óra között, mert a Dózsavárosi Nyárbúcsúztató részeként egész délután változatos [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]


