Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Igencsak mély és tartalmas előadások részeseivé válhatnak azok, akik a siófoki programok részeként keresnek szellemi táplálékot maguknak, hiszen november második hetében is több érdekesség várja majd az érdeklődőket.
November 11-én, hétfőn este 19 órakor például érdemes lesz ellátogatni a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermébe, ahol a József Attila Színház előadásában láthatjuk majd Márai Sándor különleges regényének színpadi feldolgozását, méghozzá egy két részre osztott, 130 perces előadás részeként.
A gyertyák csonkig égnek című előadás alapját az eredetileg 1942-ben megjelent, óriási indulatoktól feszülő, és rendkívül szuggesztív regény feldolgozásaként a hűség, az árulás, de még inkább a barátság témakörét járja körül, a főszerepben két régi baráttal, akik hosszú évtizedek óta nem találkoztak egymással, most azonban úgy döntenek, hogy átbeszélgetik az egész éjszakát.
A közös múltjuk homályos foltjait átbeszélő eseménysorozat mindvégig feszült, sötét hangulatú eseményfolyamot állít elénk, aminek részeként egyikükből üldözött, a másikból pedig üldöző válik, miközben a történet görbe tükröt állít a modern világrend széthullásának is.
Az előadást ismert színészek tolmácsolásában láthatjuk, így Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, Lux Ádám Jászai Mari-díjas színész, Molnár Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színésznő és Botár Endre Jászai Mari-díjas színész szintén látható lesz a színpadon, méghozzá Csiszár Imre rendezésében.
Amennyiben a mély gondolatok elébe mennénk egy kicsit, november 11-én 17 órakor tovább folytatódnak a Sola Scriptura előadások a BRTK Könyvtárban. Az aktuális esemény a Biblia és az irodalom jegyében telik majd el, így Soós Attila bibliaoktató és a Nyitott Szemmel magazin főszerkesztője által ismerhetjük majd meg Ady Endre istenes verseit.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 12-én, azaz most szombaton ismét a Balaton fővárosának közelében lép majd színpadra Azahriah, aki zenekarával és produkciójával a veszprémi Gyárkertben ad majd egy [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]


