Szeretnénk megismerni Tihany és úgy általánosságban a Balaton téli arcát? Ebben az esetben itt a lehetőség, hogy részt vegyünk a siófoki programok mellett a tihanyi téli teljesítménytúrán, aminek részeként nemcsak állóképességünket tehetjük próbára, hanem egy életre szóló élményt is kaphatunk.
Aki esetleg nem hallott volna róla még, a tihanyi teljesítménytúra nem egy újkeletű dolog, idén már tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Tihanyi-félszigeten, méghozzá ezúttal február 5-én, szombaton, egész napos szervezésben.
Mivel a túra igazodik a járványügyi intézkedésekhez, ezért az eseményen kizárólag védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a 18 éven aluli érkezők. Fontos szem előtt tartani azonban, hogy a túrán létszámlimit van érvényben, így kizárólag azok vehetnek részt rajta, akik előre jelezték részvételi szándékukat.
Amit tudni kell a téli teljesítménytúráról, hogy alapvetően három, de inkább négy táv közül válogathatnak azok, akik szeretnék próbára tenni a tudásukat. Ennek megfelelően 10, 15 és 20 kilométeres utakat tehetnek meg azok, akik szeretnék felfedezni maguknak a település, valamint a környező hegyek, dombok és környezeti értékek különlegességét.
Ezen felül lesz egy negyedik túra is, ami inkább az élményre koncentrál. Ez a sokkal rövidebb, leginkább gyerekeket, családosokat és azokat célozza meg, akik teljesítményük középpontba emelése helyett inkább csak a tájat, a túrázás örömeit szeretnék élvezni egy kicsit.
Fontos továbbá, hogy aki szeretne, az a túrához kötődően megtekintheti Dr. Juhász Árpád geológus előadását, aki szakmai szempontból is nagyon sok hasznos és értékes tudásanyagot ad majd át az érdeklődők számára.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]