Igazán eredeti kulturális előadásra kerül sor február 19-én, szombaton este 19 órai kezdettel a Kálmán Imre Kulturális Központ falai között, így aki ellátogat a helyszínre, az a siófoki programok részeként megtekintheti az Önök színe előtt bátran megállottam – Avagy karcolatok Együd Árpád életéből és munkásságából című eseményt.
A különleges bemutatót a Balaton Táncegyüttes, a Siófoki Művészeti Iskola Tánctagozatának növendékei, valamint a Tarsoly Zenekar prezentálásában tekinthetjük majd meg, a főszerepben Együd Árpád, a híres néprajzkutató munkásságának feldolgozásával, aki a Börzsöny és az Ipolymente határában megtaláló Perőcsényben nőtt fel, majd a boldog gyerekkor után a környék, főként Somogy megye és Siófok néprajzkutatójaként szerzett nevet magának.
A kérdéses előadás tartalmazza a koreográfus és néprajzkutató munkásságának minden eredményét, benne a különféle megemlékezésekkel és úgynevezett felújító munkálatokkal. A résztvevők nemcsak egy értékes embert, egy általa hátrahagyott felbecsülhetetlen értéket ismerhetnek meg, hanem ráadásként a modern kor személye is megértheti, hogy mit képvisel ma a korabeli gyűjtőmunka eredménye.
Az előadás kifejezetten újszerű formában képes arra, hogy a magyar népi kultúra elemeit felhasználva, a 21. századi táncszínházi produkcióként emléket állítson a magyar népművészet egyik legkülönlegesebb és leginkább kiemelkedőbb kutatójának, illetve pedagógusának, Együd Árpádnak.
A mű Sikentáncz Szilveszter rendezésében valósult meg, aki Bencze Mátyás oldalán zenei szerkesztő is volt, míg a koreográfiáért Csuti Péter, Fodor Janka, Horváth Tibor és Zóka Éva feleltek.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]