Szeretjük a zenés eseményeket, és szívesen részesei lennénk egy különleges eseménynek? Ha igen, akkor a siófoki programok részeként látogassunk el március 4-én, pénteken este 19 órakor a közeli Veszprémbe, ahol a Hangvillában Boggie tart lemezbemutató koncertet.
A Brusznyai utca 2-es szám alatt megtalálható központ kamaratermébe szervezett eseményen mindenki megtapasztalhatja majd, hogy Csemer Boglárka, vagy művésznevén Boggie milyen elképesztően bensőséges élményt képes biztosítani a hallgatóság számára, akiket garantáltan a hideg is kiráz majd valamennyi taktus, hang és mélyen szántó gondolat hallatán.
A hazai és külföldi fesztiválok rendszeres fellépőjeként ismert Boggie most zenekarával együtt indult országos turnéra. Ennek az egyik állomása lesz Veszprémben, ahol az énekesnő konkrétan a negyedik nagylemezét szeretné bemutatni majd az érdeklődők számára, de az új dalok mellett régebbi nagy slágerek, sőt személyes történetek is felidézésre kerülnek az előadás során.
A koncerten Boggie és zenekara egy nagyon izgalmas és átfogó zenei utazásra hívja hallgatótáság, aminek részeként fontos szerepet kap a popzene, a klasszikus zene, de még olyan kikacsintások is várhatók, mint a jazz vagy a francia sanzon, illetve ezek határozott fúziója.
Aki esetleg nem ismerné, Boggie még 2014-ben, a Parfüm című slágerével vált világszinten ismertté, később 2015-ben a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselte Magyarországot.
Az élő koncerten Csemer Boglárkát várhatóan Szakonyi Milán kíséri majd gitáron, Antal Gábor zongorán, valamint Szabó Tamás dobokon.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
Négy amatőr színjátszó csoport négy különböző előadással érkezik szeptember 26-án a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermébe, hogy a siófoki programok részeként azok is megtalálják majd a számításaikat, akik szeretik a [...]
Ha szeretjük a kortárs irodalmat és szívesen olvasunk olyan könyveket, amelyek mondhatni tabudöntögetésről szólnak, akkor szeptember 23-án, azaz most szerdán 17 órakor a siófoki programok részeként látogassunk el a BRTK [...]
Ha a siófoki programok mellett egy igazán legendás történet színházi előadását tekintenénk meg most hétvégén, akkor szeptember 19-én, azaz szombaton este 19 órakor látogassunk el a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi [...]