Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Idén már 25. alkalommal rendezi meg Balatonfüred vezetése az egyik leghíresebb magyar írónk, Jókai Mór élete és munkássága előtt tisztelgő emlékeseményt. A Jókai Napok a siófoki programok részeként idén 2016. április 29-én kezdődnek meg hivatalosan – noha már egy nappal korábban is lesznek a témához köthető programok – és egészen május 1-jéig várja majd az irodalomkedvelő látogatókat.
A hagyományosnak tekinthető rendezvénysorozattal Balatonfüred idén is a magyar irodalom kiemelkedő alakjára, Jókai Mórra emlékezik majd, aki egykoron éppen a füredi villájában írta meg Aranyember című regényét. Az eseményen az irodalom mellett nagy szerepet kap majd a gasztronómia, a de városi séták, koncertek, előadások, sőt még csillagvizsgálás is lesz – mind-mind kizárólag az egykori nagy írónk szellemében és örökségében.
Csak úgy, mint a korábbi években, úgy a Jókai Napok idén is az író egykori villájában, az abból kialakított emlékházban, valamint a hozzá kapcsolódó nagyobbacska udvaron kerül megrendezésre. A fentiek mellett számíthatunk majd irodalmi estekre, könyvbemutatókra, kiállításokra, könyvvásárra, de még egy sajátos tárlatvezetés is vár az érkezőkre, hovatovább a szintén elmaradhatatlan Jókai bableves főző verseny is megrendezésre kerül.
A konkrétabb programok kapcsán az ünnepélyes megnyitó és a Jókai szobor megkoszorúzása után számíthatunk majd reformkori sétára, gálaestre, Cs. Nagy Ildikó zongoraművész koncertjére, a 14. Jókai napi kiskönyv bemutatójára, a Nyitettyű népzenei együttes, valamint a Balatonfüred néptáncegyüttes fellépésére, valamint a MASZK Bábszínház előadására is.
Ezen túlmenően a Jókai Napok alkalmából kerül aláírása a Vác és Balatonfüred 2016. évi kulturális együttműködésének tervezete is!
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
A siófoki programok kedvelőinek nagy örömére szeptember 19-én a veszprémi Agóra Kulturális Központban mindenki megismerkedhet egy kicsit alaposabban is az örmény kultúrával, amely sokkal színesebb és változatosabb, mint azt elsőre [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]


