Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!

Füle községe Fejér megyében, Siófoktól mintegy 19 kilométerre helyezkedik el, és ideális célpont azoknak, akik szeretnének a pergős siófoki programok mellett falusi környezetben eltölteni néhány órát.
A mai Füle több korábbi kistelepülés összeolvadásából jött létre, első említése pedig 1009-ből, egy oklevélből származik, ahol Fyley néven szerepelt a határkijelölés során. Noha a településről az Árpád korból származnak az első írásos emlékek, a régészeti kutatások során fény derült arra, hogy sokkal korábban is lakott település volt már, hiszen a közelben avar- és római kori leletek mellett még őskori emlékeket is találtak itt, sőt mi több, honfoglalás kori bizánci pénzek is előkerültek.
Füle az egyik legjobban dokumentált települése országunknak, ezáltal csak az 1200-as évekből több helyen is előkerül, amikor 1243-ban IV. Béla a fehérvári prépostnak adományozta a települést, vagy amikor 1257-ben elkészült az 1009-es oklevél, illetve térkép másolata.
Miután az 1500-as években a török betört az országba, Füle lakossága is alaposan lecsökkent, azonban soha nem néptelenedett el a falu teljesen. A 18. században már a veszprémi káptalan birtokaként szerepelt, és az 1800-as évek elején már ismét közel 1300 lakója van a településnek. A falu rendelkezett akkoriban szőlőheggyel, hatalmas erdőséggel és kőbányával is.
Noha egy évszázadok óta lakott településről van szó, Füle sajnos nem rendelkezik túl sok történelmi emlékkel, így a legtöbb környékbeli faluhoz hasonlóan inkább csak vallásos emlékei meghatározóak. Ezek a műemléknek számító római katolikus templom, a barokk stílusban megépült római katolikus plébánia, valamint a kései klasszicista stílusban felépült református templom.
Látványossága és nevezetessége még a Sárréti Tájház, amelyben a környék folklórjával és kulturális örökségeivel ismerkedhetünk meg alaposabban.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]
Az irodalomkedvelői siófoki programok kedvelőinek nagy örömére a nyár fővárosában ősszel sem áll meg az élet, hiszen két egymást követő irodalmi program kapcsolja össze a magyar és a finn irodalom [...]
A siófoki programok szerelmeseinek nagy örömére idén is megrendezésre kerülnek a Kulturális Örökség Napjai, amelyre szeptember 19-én és 20-án a Kálmán Imre Emlékház falai között kerülhet sor. A kétnapos rendezvény [...]
A Kálmán Imre Művelődési Központ hosszú évtizedek óta a siófoki programok egyik központi helyszíneként funkcionál mind a helyiek, mind a turisták számára, és éppen ezért a központ fennállásának 50. évfordulóját [...]


