Tisztelt Látogatóink!
Az alábbi cikk már archív tartalmunk, ezért amennyiben Siófoki Programokról, Aktualitásokról szól, kérjük ezt a tényt vegye figyelembe az olvasásakor. Amennyiben aktuális cikkeinket szeretné megtekinteni, az alábbi linkre kattintva megteheti. Köszönjük megértését!
Akárcsak az év többi részében, úgy november harmadik hétvégéjén sem kell változatos siófoki programok nélkül maradniuk a legkisebbeknek, hiszen a szervezők gondoskodtak arról, hogy változatos előadásokkal és elfoglaltságokkal lássák el a gyermekeket.
Elsőként például november 17-én, pénteken délelőtt 10 órakor lesz érdemes ellátogatni a Kálmán Imre Kulturális Központba, hiszen Siófokra érkezik az országszerte ismert Bóbita Bábszínház, akik a Tücsök koma hegedül című előadással kívánják majd elkápráztatni a helyi apróságokat.
Az előadás során a cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika dallamai és rigmusai csak a kezdetet jelentik a gyermekek számára, hiszen lesznek itt csörgő kishalak, pattogó kiskacsák, nyerítő lovacskák és daloló patkók is, a képzelet birodalmában ugyanis minden muzsikál, miközben a gyermekek jól érzik magukat.
Ha inkább valamiféle kézműves foglalkozásra vinnénk el gyermekünket a hétvégén, november 18-án, azaz most szombaton két különleges elfoglaltság közül is válogathatnak az apróságok. Ezek közül az egyik a BRTK Könyvtárban kerül megrendezésre (Siófok, Fő tér 2/A), délelőtt 10 órától egészen 12:30-ig bezárólag.
A Gyurmasuli címre keresztelt esemény már a nevével is rendkívül árulkodó lehet, hiszen az apróságok felfedezhetik a gyurmavilág és a gyurmázás rejtelmeit, és megtanulhatják értékelni ezt az egyszerű, de könnyen szerethető alapanyagot. Szintén ezen a napon, szintén délelőtt 10 órától este 18 óráig a Régi Városi Könyvtár földszinti olvasótermét is érdemes lehet felkeresni a gyermekes szülőknek vagy a gyermekded felnőtteknek, hiszen Kockakuckó név alatt minden a legózásról, az építésről és a rombolásról szól majd.
ESEMÉNYEK SIÓFOK KÖZELÉBEN
További programok
A nyár, a Balaton és a legismertebb magyar slágerek találkoznak június 26-án a siófoki programok keretein belül, ahol a BNK (Bódis–Nagy Katinka) Táncegyesület bajnok táncosai lépnek színpadra a Fergeteges Előadás [...]
A korábbi évek népszerűségére való tekintettel idén is megrendezésre kerül július 26-án és 27-én a siófoki programok egyik legkülönlegesebb eseménye, az AstroFest, amelynek a Plázs ad otthont, méghozzá egy egész [...]
Ismét egy különleges kiállítás részeseivé válhatnak azok, akik június 25-én, azaz most csütörtökön délután 17 órai kezdettel ellátogatnak a siófoki programokon belül a Szántódpusztai Majorságba, ahol megnyílik Gróf Széchenyi Zsigmond [...]
A nyár, a Balaton és a legismertebb magyar slágerek találkoznak június 26-án a siófoki programok keretein belül, ahol a BNK (Bódis–Nagy Katinka) Táncegyesület bajnok táncosai lépnek színpadra a Fergeteges Előadás [...]
A korábbi évek népszerűségére való tekintettel idén is megrendezésre kerül július 26-án és 27-én a siófoki programok egyik legkülönlegesebb eseménye, az AstroFest, amelynek a Plázs ad otthont, méghozzá egy egész [...]


