Aranygyökér: újabb csodanövényt találtak a stressz ellen

Újabb csodanövényt fedezett fel a tudomány, ami a jövőben talán segítséget nyújthat azoknak az embereknek, akik már mániákus stressztől szenvednek, ezáltal olyan sokkhatás éri őket minden nap munkájukból kifolyólag, vagy olyan traumán estek át korábban, amit semmiféle gyógyszer sem tudott csillapítani. Erre nyújthat majd a jövőben megoldást az aranygyökér, ami nem csak a mentális, hanem a fizikai állóképességet is képes lesz javítani.

A múltban rengeteg kutatás és tanulmány vizsgálta már, és szinte mindegyik alá is támasztotta az aranygyökér, avagy a rhodiola rosea jótékony hatásait a test és a lélek egészségére egyaránt.

A kérdéses növény főként Kína északi, észak-nyugati részén, valamint a közeli Szibériában őshonos, és a legfrissebb eredmények alapján egy igazi adaptogénnek tekinthető, ami a mentális és a fizikai stressz kezelésében egyaránt kiváló eredményeket ér el.

A FOX News beszámolói szerint mindezt jól mutatja Juliette Bergman esete is, aki 1993-ban, majd 2001-ben is a World Trade Center tornyaiban dolgozott a terrortámadások idején, vagyis olyan sokkhatás érte, amelyen egyetlen gyógyszer sem tudott segíteni rajta – kizárólag az aranygyökér, amely néhány nap alatt enyhítette kínjait, ismét megnyílt, legyőzte a stresszt, a szorongást és a depressziót is.

Az aranygyökér kapcsán egy korábbi svéd tanulmányban már megírták, hogy ismerik fáradtságszüntető hatását, ami ezen felül a szellemi teljesítmény növelésével képes csökkenteni a vérben megtalálható kortizol nevű stressz-hormon szintjét.

Más tanulmányok arról számoltak be a múltban, hogy a rhodiola rosea képes csökkenteni a szorongásos zavarokat és tüneteket, de a legutóbbi eredmények konkrét bizonyítékokat találtak arra, hogy az aranygyökér a stressz, a szorongás és a depresszió ellen is kitűnően használható.